2011. június 17., péntek

Őrülten süvít a lomb az erdő


Őrülten süvít a lomb az erdő
Zokogva téved oda egy gyermek
És kisírt szemeit törli le
Az élettől olya sok borzalmat kapott
Kezecskéin a bőr már – már keményre fagyott
Mert gaz munka gyötri élettelen lelkét

S lám sötétedik
Ő egyedül merengvén áll az erdő mélységes közepén
S sír, rimánkodik
Nem találja szerető anyját ki keblére szorítván ölelheti
S a szél a ded arcát csapdossa
Sikoltva rémisztgeti a fiút
Ő elszalad, elesik a sárba
Mocskos világ hogy így elbánik egy lélekkel
Egy piciny kis gyermekkel

Haldoklik, érzem
Hallom, ahogyan lélegzete fokozatosan leáll
S sikoltva süvít, a szél az emberi lélek örökre megáll.

A föld befogadja porhanyós testét és jóízűen benyeli
A lelke könnyen arany porában felszáll és minden kincsnél jobban becsülik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése